Bejelentkezés
Regisztráció
Vissza
Miért kell a cukorbetegeknek Életkártya?
Az ember a kövezeten fekszik. Szokásos kép: páran körbeállják, mások odapillantanak, aztán továbbsietnek. Egy kicsi, de annál fontosabb változás azért tapasztalható az utóbbi években: már egyre gyakrabban előfordul, hogy valaki a bámészkodók közül le is guggol a földön fekvő mellé és stabil oldalfekvő pozícióba helyezi.
Az ember tehát a kövezeten fekszik. Még mindig sokakban él a régi beidegződés: csak részeg. Hagyni kell, de még inkább, takarítsa már el innen valaki, mégiscsak botrány, hogy eszméletlenre issza magát, aztán itt fetreng, ahol gyerekek is közlekednek. De egyre inkább teret nyer a köztudatban, hogy nem csak a részegek fekhetnek a járdán. Egyre több hírt közölnek a hirtelen szívhalálokról, illetve arról, hogy ha valaki az első percekben néhány egyszerű fogást meg mer csinálni, akkor valóban csodát tehet. Abszolút laikusként is. Egyre több a hír a defibrillátorokról, haladóbb intézményekben, épületekben már egyenesen azt is kiírják, hogy hol található az életmentő készülék. Szerencsére tehát terjed az a felfogás, hogy addig a hétköznapi halandó is kezébe veheti a helyzet alakítását, amíg a szakértő segítség megérkezik.
A cukorbetegek pedig gyakran kerülnek a járda kövezetére, ha valamit elnéznek az életrendjükben, vagy esetleg éppen nincs lehetőségük az állapotukat a megfelelő szinten tartani. És a cukorbetegeknél viszonylag a legegyszerűbb a helyzetet jelentősen javítani addig is, amíg professzionális kezekbe nem kerülnek. Mindössze annyit kell tudnia a környezetnek, hogy mi vihette a földre a szerencsétlenül járt embert és mi a teendő az érdekében. És miután az tapasztalható, hogy egyre inkább készek az emberek az alapvető segítséget megadni a bajban lévőknek, egyre nagyobb az esély arra, hogy egy Életkártya előkerülhet az eszméletlen cukorbeteg zsebéből. Azt pedig kár taglalni, hogy a pozitív élettani hatásokon túlmenően, emberileg sem mindegy, hogy minél rövidebb idő alatt visszanyerje a cukorbeteg az eszméletét és helyreálljon a szervezete egyensúlya. Szó szerint, minél hamarabb fel tudjon tápászkodni a járda kövezetéről.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy hasonló helyzetben eltekinthetünk hozzáértő segítség hívásától. De ugye az nem baj, ha a rosszul járt cukorbeteg, az Életkártyájának köszönhetően, akár már egy padon ülve várja be segítőivel a mentőket, nem a piszkos, adott esetben vizes-latyakos járdán, öntudatlanul fekve? Arról már nem is beszélve, hogy a szakemberek is tudni fogják, merre menjenek tovább a kezelésével.
Köszönhetően az alapfokú egészségügyi oktatásban tevékenykedőknek, már egyre inkább hozzá merünk nyúlni a bajbajutottakhoz.
Az ember tehát a kövezeten fekszik. Még mindig sokakban él a régi beidegződés: csak részeg. Hagyni kell, de még inkább, takarítsa már el innen valaki, mégiscsak botrány, hogy eszméletlenre issza magát, aztán itt fetreng, ahol gyerekek is közlekednek. De egyre inkább teret nyer a köztudatban, hogy nem csak a részegek fekhetnek a járdán. Egyre több hírt közölnek a hirtelen szívhalálokról, illetve arról, hogy ha valaki az első percekben néhány egyszerű fogást meg mer csinálni, akkor valóban csodát tehet. Abszolút laikusként is. Egyre több a hír a defibrillátorokról, haladóbb intézményekben, épületekben már egyenesen azt is kiírják, hogy hol található az életmentő készülék. Szerencsére tehát terjed az a felfogás, hogy addig a hétköznapi halandó is kezébe veheti a helyzet alakítását, amíg a szakértő segítség megérkezik.
A cukorbetegek pedig gyakran kerülnek a járda kövezetére, ha valamit elnéznek az életrendjükben, vagy esetleg éppen nincs lehetőségük az állapotukat a megfelelő szinten tartani. És a cukorbetegeknél viszonylag a legegyszerűbb a helyzetet jelentősen javítani addig is, amíg professzionális kezekbe nem kerülnek. Mindössze annyit kell tudnia a környezetnek, hogy mi vihette a földre a szerencsétlenül járt embert és mi a teendő az érdekében. És miután az tapasztalható, hogy egyre inkább készek az emberek az alapvető segítséget megadni a bajban lévőknek, egyre nagyobb az esély arra, hogy egy Életkártya előkerülhet az eszméletlen cukorbeteg zsebéből. Azt pedig kár taglalni, hogy a pozitív élettani hatásokon túlmenően, emberileg sem mindegy, hogy minél rövidebb idő alatt visszanyerje a cukorbeteg az eszméletét és helyreálljon a szervezete egyensúlya. Szó szerint, minél hamarabb fel tudjon tápászkodni a járda kövezetéről.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy hasonló helyzetben eltekinthetünk hozzáértő segítség hívásától. De ugye az nem baj, ha a rosszul járt cukorbeteg, az Életkártyájának köszönhetően, akár már egy padon ülve várja be segítőivel a mentőket, nem a piszkos, adott esetben vizes-latyakos járdán, öntudatlanul fekve? Arról már nem is beszélve, hogy a szakemberek is tudni fogják, merre menjenek tovább a kezelésével.